Portya a Nagy-Murgó napos oldalán obóhalommal és sasokkal

Kedves ismeretlen támogatóink, koboldjaink, obóink (óriásaink) gondoltak a kalapácsos geológusokra is…

Obóhalom bükkszádi andezitekből és shoshonitokból. Ezen az egy helyen kalapálni is szabad…

Kakas Zoltán az obóhalmokról egyik interjúban: “A tematika azután kezdett kialakulni, amikor már a gyűjtésben túl voltam az ötvenedik darabon, ugyanis amikor beindult ez a munka, akkor csak azt láttam, hogy léteznek olyan sziklák, amelyekhez hozzáfűződik egy-egy monda. Amikor ezeket osztályoztam, kiderült, hogy az anyagnak majdnem tíz százaléka az ún. „obóhalom” tárgykörébe tartozik, majdnem fele óriásokkal kapcsolatos, és vannak olyanok, amelyekhez érdekes népi anekdota fűződik, mások a magyarság hőseire emlékeznek, pl. Vasvárit, Petőfit, Kossuth Lajost említik. Viszont úgy kategorizálni, hogy az minden szempontnak megfeleljen, szinte lehetetlen, mert például egy monda több csoportba is tartozhat. Tehát úgy beszélünk egy tündérről, hogy közben az óriás is benne van a mondában, a idevágó kő azonban ugyanaz marad. Amit az előbb említettem, az obóhalom – egyébként egy mongol eredetű szóval megnevezett fogalom – a tematika legizgalmasabb részeinek egyike.

Lényegében ez esetben dobálásról, népi kifejezéssel valaminek az „(el)hányásáról” van szó. Az emberek eldobálnak maguktól köveket vagy ágakat, egy bizonyos helyre halmozva fel azokat. Az arrajáró látja a halmot, ő is rádob egy követ, ha éppen az van kéznél, vagy egy ágat. Olyan is előfordul, hogy két halom van egymás mellett, az egyikre ágat dobnak, a másikra pedig követ.

Az obók már az utat is javítják! Hálás köszönet!

Az obó jelzés az arrajáróknak, hogy az a hely valamiért emlékezetes vagy emlékezetesnek kell maradnia, vagy akár szent hely, esetleg balesetre emlékeztető hely, valaki ott halt meg, oda temették el. A középkorban és később is nagyrészt azért temették el az áldozatot az illető helyre, mert – különösen a vegetációs időszakban – nem volt szabad átvinni a halottat a határon, hanem el kellett hantolni ott, ahol a haláleset történt, hiszen ha átviszik a mezsgyén, akkor – a hiedelem szerint – a jég elveri a határt. S ha történetesen jég esett azon a vidéken, akkor azt mondták, hogy ez azok miatt van, akik halottaikat átvitték a határon, hogy a temetőben hantolhassák el. Úgyhogy az ilyen esetek elkerülése végett inkább ott hantolták el az elhunytat, s az arrajárók egy-egy követ vagy ágat dobtak a sírjára, attól függően, hogy erdei helyszínről volt-e szó, ahol nincsenek kövek, avagy köves terepről.

Az általam felvonultatott anyag egyetlen olyan helyszínt mutat be, ahol kő- és ághalom egymás mellett alakult ki, pontosabban az Ürmösi tetőn. Az ezzel kapcsolatos monda szerint egy szépleány úton volt az ürmösi vár irányába vagy onnan visszafelé, és vitt a kötényében valamit; a Hagymás-hegység vidékén úgy mesélik, hogy hagymát vitt magával, és a kötényéből elhullott hagymákból lettek az ottani vadhagymák. Egy rabló azt hitte, hogy a lány kincset visz, ezért ott leütötte. Végül bosszúból a rablót is elpusztították, őt is, áldozatát is elhantolták a helyszínen, ám a rabló sírjára köveket dobnak, hogy nehéz legyen az álma, a szépleány sírjára pedig ágakat, méghozzá virágos vagy leveles ágakat, hogy könnyű legyen az álma. Ez lenne nagyvonalakban az obóhalom, amelynek fogalmát valahonnan keletről hoztuk magunkkal, a néprajztudomány szerint.

Mongóliában obónak nevezik, és általában a hegyi hágókon találunk egy-egy ilyen halmot, amely alkalmat ad az utazóknak, hogy megszabaduljanak terhüktől, jelképes szinten a fáradtságuktól, eldobva a követ, amelyet korábban magukhoz vettek, tudva, hogy a hegynyeregbe érve obóhalom mellett haladnak majd el…

Érdekes számomra az, hogy egy alkalommal tetten értem e hiedelem működését. A Peleaga-hegység tetején voltunk egy túrán, gyerekekkel, fiatalokkal, én mentem elől, felértünk a csúcsra, s láttam, hogy ott egy hatalmas kőtorony van. Félrehúzódtam az útból, hogy lássam, mit tesznek a mögöttem haladók, akik soha nem hallottak az obóról, és valaki közülük felkiáltott, mondván: jé, milyen érdekes, tegyünk mi is oda egy követ! Ennek magyarázata többféle lehet: vagy egyszerűen létezik egyfajta késztetés arra, hogy azt a szép tornyot még magasabbra növelni, vagy pedig valamiféle genetikai megnyilvánulás van a dologban, hacsak az illető nem ismeri a hiedelmet… ”

Szállj, szállj sólyom szárnyán három hegyen túl…

Reklámok
Kategória: Románia, shoshonit, Székelyföld, Szeklerland, vulkanit | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s