Székely irodalom

Ezidáig csupán a polcról ismertem Nyírő Józsefet, szemmagasságból. Nem csoda hiszen teljesen hiányzik  az erdélyi magyar ortodox irodalomból. Pedig rész az egészben.

Az is igaz, hogy egész a részben.

Nyírő József: Favásár

A nagy urak úgy veszik a fát, hogy betelefonálnak a »Tűzifa R.-T.«-hez s félóra múlva már a melege mellett ölelgetik a szeretőjüket. Az olyan kisurak, mint én is, a Róráté-mise után kimennek a fapiacra, az istentelen hidegben ott táncolnak félnapig, s akkor is csak nagy fifikával tudják beszerezni a tűzrevalót. Nagy tudománya van a favételnek.

Az ember elsétál a szekerek között, de nem néz a fára, csak úgy a szemeszőre alul lesi ki, hogy melyik szekér volna nekivaló. Most aztán azt kell megtudni, hogy milyen ember a gazdája. Azt, hogy mondani szokás, pofáról nehéz kitalálni, hanem ki kell tapogatni. Erre vannak jó és rossz módszerek. Sohasem szabad azt kérdezni, hogy: – »Eladó-e ez a fa bácsi?« – mert a hosszú úton félig megfagyott, zúzmarás, mérges szegényember erre azt feleli, hogy: »Minek a fészkes fenének hoztam volna másképpen ide?«

Valamivel jobb módszer, ha az ember megáll előtte, s mintha onokatestvére volna, bizalmasan és ismerősen aszondja: – No, fát hozott? Mire a válasz:

-Nem. Tetüt! Ez a te embered.

-Hehehe! – kacagsz bután. – Jó kedve van Áron bácsi!

-Jó, mert jól háltam!

Ha erre nem tudsz felelni, eredj haza. De téged sem a gólya költött, azért visszaturbékolod:

-Kied miatt sem nyögnek már a galambok! Az ember úgy megnéz, hogy egy krajcárérő

becsületet sem hagy rajtad, s így utálkozik:

– Nem, mert magát várják! Lábtól való már maga is.

Ezt ismét úgy értsd, hogy a zetelaki galambok a nyoszolyában csak lábtól engednének, mint az ártatlan gyermeket.

Most jön az oldalvágás a fára.

-Akkor is kied vakarná a fejit, mire ez a fa megszárad!   

Hogy ez mit jelent, hirtelenében nem tudom megmagyarázni, de nem is kell, mert az ember felcsattan:

– Ez a fa? Ilyen nincs több a piacon!

-Jól üsmeri! – veregeted meg a vállát bizal­masan, – mert együtt nőttek fel.

Az »együtt nőttek fel« ismét azt teszi, hogy a fa vén, pudvás, tűzönsíró, szuvas, ganyéravaló értéktelen erdőgaz. Az ember vagy kijön a sodrából, vagy nem. Ha kijön akkor elküld messzi tájakra, ha nem küld, akkor állja a tromfot.

-Mi együtt, s csak éppen magát vártuk, mielőtt meghalnánk.

-Csak nem haragszik? — teszed fel álnokul a kérdést.

-Haragszik a román kormány! – néz le az ember.

– Akkor mi az ára a fának?

Ezt azonban úgy kérdezed, mintha csak kíváncsi volnál, hogy hogyis »jár a fa«, neked pedig annyi volna az udvarodon, hogy mozogni se tudsz tőle. Az ember azonban megérzi a vevőt, mint a bolha a meleget, s óvatosan felel.

-Meg se mondom, mert ha meghallja, húsz lejjel mindjárt többet ígér érte.

Fittyentesz a kezedfejivei, s búcsúzkodol, mint aki itt hiába tölti a drága időt.

-Nem hússzal, de száz lejjel is többet ad­nék, ha ez fa volnál… Na tartsa meg az Isten!

Az ember mérgesen a sapka felé döf a mutatóujjával:

-őrizze meg az Isten magát is a szemevilágától!

Magyarul: – Vakulj meg, mert nem látod, hogy milyen jó fát szalasztasz el. Neked azon­ban eszedágában sincs elmenni, s csak a tehenekig lépsz, melyek a hidegtől borzas, felálló szőrrel, ájtatosan állanak. Részvéttel megsimítod az egyiket.

-Egészen megfagynak szegények! Az ember büszkén utasít el.

– Ne féltse maga, ami szőrös!

Úgy értsd, hogy a gyapjas, szőrös állatoki legcsattogóbb hideget is jól bírják.

Nem jó azonban félre nézni, mert mindjárt elütik a fát a kezedről a többi vevők.

Fiatal, kövér, nehéz naccsága lép most az emberhez és kényesen csicsergi:

-Mennyi a fa, bácsi?

Kétszázhúsz!

-Jaj be drága!

– Maga drága, lelkem küsasszon!

A nagysága szokás szerint körüljárja a fát. Azalatt visszaorozkodom én is és odahunyorítok az én emberemnek:

-Emma fehérnép, mi?

– Jó faggya van! – ismeri el a székely. A hölgy már vissza is tért.

– Bogos ez a fa, bácsi!

Rámhunyorít, vág a szemével, de nem tu­dom, hogy miért.

–  Száznyolcvanat adok érte! – alkuszik a nő.

– Annyit ez az úr még a hajnalban ígért, -rázza a fejét a székely.

Annyival szeretném én is megvenni a fát, de a nő könnyelmű. Attól félek, hogy többet talál ígérni. Lépre kell csalnom mind a kettőjüket. Tudom, hogy a székely gyanakvó, s a magam dolgát sem akarom rontani. Azért a hölgy mellé állok.

– Adhatja, bátyám! Ez a hölgy túlságosan is megígérte az árát. Ha estig itt áll, akkor se kap többet.

-Úgy-e kérem? – kap a segítségen a nő és kedvesen rámpillant.

Az ember észbe kap. Ismeri ő már ezt a módszert. Az egész család kijön favenni, s külön-külön alkudoznak, hogy lenyomják a fa árát, azután pedig csak kacagnak a markukba. Rosszféle nép az úrinép, de rajta nem fognak ki. Csakazértsem!

A nagysága szokás szerint leszólja a fát, hogy csak mutat, de alig van a szekéren valami, az is nyers, vén, északos, nem is elég hosszú, a szekér keskeny, közben likak, üregek vannak, hogy úsztatott fa, harmadosztályú, a kérge alatt megfőtt, nem hasogatták fel kellő időben, hogy nem ér semmit.

A székely csak mosolyog, s úgy tesz, mintha gyönyörködnék a nőben.

– Eszem a száját, beh szépen szól!

A hölgy elpirul és véletlenül rámnéz.

– Ami igaz, az igaz! – gavallérkodom ismeretlenül.

Hamisan pislant, s hozzám lép.

-Nem az ön vásárját rontom, uram?

-Dehogy! – tiltakozom. – Én már letettem róla. Kapok én itt sokkal jobb és olcsóbb fát eleget. Csak tessék ezt megvenni!

– Nekem se kell! – biggyeszti le az ajkát és elmegy.

– Súj a dolgikot! – csudálkozik a székely. -Magok osztán értik egymást!

– Mondj bolond, mondj! – tagadom az ismeretséget a nővel az ő nyelvén, mosolyogva. A székely azonban nem hiszi,

-Má nem csudálkozok, hogy nem kell a fám

-Miért?

E mellett a fehérnép mellett fa nélkül es kitelhet. Elvékonyodik a füle, de meg nem fázik

-Nono! – hagyom reá, mert ebben a dologban ismét értetlen vagyok.

A székely felnéz az égre, s nyugtalankodni kezd.

-Mi ketten hiába töltjük az üdőt!

– Száznyolcvanat én is adok! – teszem az első ajánlatot.

-Egye fene, legyen kétszáz! Kötöm magam, ő se enged.

-Adja meg, tekéntetes úr, ha már mindenkit elijesztett innen!

Azért lettem “tekintetes úr«, hogy így tán ráígérek a fára.

-Legalább a vámot fizesse meg!

-Fizesse a segesvári hóhér! Hanem tudja mit? Legyen százkilencven!

Az ember szeme felcsillan. Gondolkodik, tétováz, morog, végül elszomorodik.

-Adjon hát előpénzt!… Egye fene, első vevő, nem szalaszthatom el… Bár sohase láttam volna a tekéntetes urat!

Közben a tehénkéket előkészíti az útra. A száz lej előleget megpükdősi, elteszi.

-Pü, pü!… Apád, anyád ide jöjjön!

– Azokat várhatja! Én is mindennap várom.

-Akkor maga nagy úr lehet álmában!… Hova hajtsak a fával?

-Csak ide a vasúton túl, a Wesselényi-utcába!

-Hó! – állítja meg a teheneket… Mé nem mondta, hogy a másvilágon lakik?… Hijjnye a

Krisztus!… Estig sem érünk oda… Hány óra? – kérdezi kedvetlenül.

Nincs mit csinálnia, mert az előpénzt elfogadta. Vagy visszaadja kétszeresen, vagy jönnie kell.

Nem is szól hozzám az úton. Haladunk egy más mellett. A Bethlen-utcában, a törvényszék előtt hirtelen megragadja a tehén szarvát

-Hó!

Tanácstalanul rámnéz.

– Most mi a sújt csináljak?

– Valami baj van? – érdeklődöm.

-Bajnak elég baj! – morcoskodik. – Ide tizenegykor bé kéne hogy adjak valami idézetet, mert ha nem, csúful megbüntetnek. Lelkem tekéntetes úr, nem állana meg addig a tehenek előtt, míg bélépem vele? Tisztességes embernek látszik, tegye meg, segéljen legalább ennyit a szegény emberen!… Nem mondhatja elég olcsón adtam a fát, éppencsakhogy el nem vesztegettem… Ennyit most maga es megtehet.

-Hocci az ostort! – népieskedem. – Menjen csak nyugodtan, igazítsa a baját, de siessen!

Ahogy eresztenek, abbahelybe jövök! Pillanat alatt eltűnik a kapu mögött.

Még tetszik is nekem a dolog, hogy így segíthetek az én székely testvéremen. Orrom, fülem kék a hidegtől, szemem könnyezik és táncolok a tehenek előtt, hogy meg ne fagyjak. Eltelik félóra, eltelik egy óra, de az én emberem csak nem jön. Már duplán látom a székelyek anyavárosát, kiszámítom az összes adósságomat, megolvasom, hogy hány szőre-szála van a csábeli tehénnek, de ő mégse jön. Haza hajtanám személyesen a szekeret, de azt találja hinni, hogy még a marhákat is elloptam. – Kénytelen vagyok tovább várni. Már cigarettázni se tudok, mert dermedt, vörös ujjaimmal képtelen vagyok cigarettát sodorni. A tehenek is borzasok és másodszor kezdik kérőzni az ételt, de a székelynek nyoma veszett.

Végre, – éppen a delet harangozták – idvezülten, mosolyogva kilép a kapun.

– Egy cseppet megvárakoztattam úgy-e?… Már ne haraguggyék, de a tárgyalás elhúzódott…

– Mit beszél?… A tárgyalás?…

– Hát mért töltöttem volna másképpen a drága üdőt a törvényszéken ?

– Miféle ember maga? – bosszankodom. -Ha már engem nem tekintett, nézte volna ezt a két szegény állatot! Ezek beledöglenek ebben a nagy hidegben.

-Nem lesz egyiküknek sem semmi baja -nyugtat meg kétértelműen. – Én a marhákhoz értek.

Alig bírja a jókedvét visszatartani. Most ő van felül. Bele kell nyugodnom.

-Legalább megnyerte-e a pert?

-Meg az állam, de én es kibúttam! Recseg a szekér a jó udvarhelyi kövezeten.

Egyszer csak az embert nem látom. Nyugtalanul keresni kezdem a szememmel, s hát az egyik boltajtóból kiabál.

-Eregdjenek csak csendesen, mert mindjárt utolérem… Éppen csak veszek valamit, nehogy az orrom előtt bezárják a boltot…

-Délután is ráér vásárolni!

A feleletet meg se várja. A méreg öl, de elhatározom, hogy többet nem álldogálok világ csúfjára. Ha jön, jön, ha nem jön még a teheneket is eladom.

-Csá, hojde! – serkentem a két ganyésfenekű jószágot, hogy jobban haladjunk.

Közben nézegetek vissza, de a székely nincs sehol.

Aki megy, az halad. Mi is haza érkezünk.

-Hol a pokol fenekibe lopja a napot? – rivall rám a feleségem. – Egy szál fa nincs, ami vel ebédet főzzek dél elmúlt, s a gyermekeknek iskolába kell menniök.

– Mindjárt, mindjárt! – vigasztalom.

A székely azonban sehol sincs. Magamnak kell megoldanom a szekeret és behordanom a fát. Az ujjambegye fagyott hozzá, de még néhány szálat fel is kellett vágnom.

Javában fűrészeltem, mikor jött az emberem. Egy kicsit meg volt lódulva, s a szemein is látszott, hogy ivott.

-Emmá legén a talpán! – dicsért kedvesen. – Úgy forgódik, mint a pereszlen. Ni, már fel is vágta a fát!… Ojjan fa ez, kérőm, hogy csepeg, csepeg a zsírja! Még a fűrész es örvend neki…

-Hol volt? – ordítok rá gorombán. A székely meghökken.

-Netene!… Egy órája keresem őköt, tővé teszem az egész várost értük, míg megkapom, s még neki áll fejjebb!

Elkacagom magam és szó nélkül kifizetem a hátralékot.

–  Miért tette velem? – kérdem szelíden. Az ember megbékél.

–  Nézze, – mondja bizalmasan. – Maga a drága időt ellopatta a piacon azért a pár lejért. Nekem tárgyalásom volt, s egy csomó dolgom. Legalább a fogadó árát bé kellene hoznom a tekintetes úron, ha már a vámot se akarta meg fizetni. Osztán ügyeigetett a marhákra is, a fát es lerakta. Ritkatisztességes ember! Az a! Az!… Osztán, ha Zetelakán találna járni, csak Mihók Pál Istvánt keresse. A legküsebb gyermek es megmutassa, hol lakom… Osztán azt es meg láthassa, hogy nyögnek nálunk a galambok, ha ilyen fenekemén legént látnak, mint a tekéntetes úr…

…No jó találkozást!

Reklámok
Kategória: székely irodalom | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Geo szerint:

    Egy másik, fával kapcsolatos anekdota jutott eszembe, szintén Nyirő József egyik karcolatából. S mért vésődött eszembe? Vajon? 🙂

    A mű teljes terjedelemben elolvasható a Nyirő József, Havasok könyve, Falutanulmány című elbeszélésből.

    ” Nem éljük, csak viseljük az életet.
    – Nincs ebben a faluban semmi különös – búcsúzik az öregember. – Olyan, mint a többi. Jobb es, ha nem ír róla semmit. Elmondhatjuk mi es, amit az oláhfalvi ember mondott: “Földből lettünk, fából élünk, s fűrészporrá leszünk…” No, az Énistenem áldja meg!…”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s