Az uzonkafürdői láp flórája és tőzegképződése

Az uzonkafürdői láp vízesése és a patak ártéri agyagos feküjén kifejlődő tőzeges talajszelvény

Lápokkal a Föld minden olyan részén találkozhatunk, ahol a nedvesség (csapadék) elég bőséges, vagy a hidrológiai viszonyok tőzeg felhalmozódásának kedveznek. Lápok akkor keletkeznek, mikor a szerves anyag lebomlása csak részben megy végbe. A víz alatt, oxigénhiányos, savanyú közegben a lebontás igen lassú, és tőzeg keletkezik. A láptalajok humuszszintje 30%-nál is több szerves anyagot tartalmaz, és gyakran több méter vastag. A síklápok gyakran eliszaposodó lápok, ahol nád, gyékény és sás szolgáltatja a tőzegképződés alapanyagát. Ha a tőzeg eléri a víz felszínét, éger- vagy fűzláperdők alakulnak ki (átmeneti lápok) (Heinrich & Hergt, 1994).

Az uzonkafürdői borvízláp tőzegszelvénye a láp északi határán húzódó patakmederben

Az Uzonkai láp elsősorban a reliktumfajokban gazdag lápréti növénytársulások révén tett szert hírnévre. E láp volt a jogaros kakastaréj (Pedicularis sceptrum-carolinum) legészakibb előfordulási pontja (a legközelebbi és talán már egyetlen biztos Dél-Erdélyi termőhelye a szászhermányi láp).
A Danciu (1972) által jelzett három helyi sásos növénytársulás-komplex: Caricetum diandrae Jon. 1932, Caricetum caespitosae Klika et Šmarda 1941, Caricetum rostratae Rübel 1912.

Az első, a Caricetum diandrae, 1968-ban egy negyed hektárnyi területet foglalt el a láp központi területén, számos reliktumfajt tartalmazva.
A talajszinten főként a Camptothecium nitens és a Drepanocladus aduncus mohafajok képeznek többé-kevésbé összefüggő moharéteget, ezek fölött pedig a hengeres sás (Carex diandra) alkot szőnyeget. Tavasszal a keskenylevelű gyapjúsás (Eriophorum angustifolium) és a kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi) állományai virítanak ki belőle, nyáron a mocsári füzike (Epilobium palustre) és a mocsári nőszőfű (Epipactis palustris) a jellemző kísérőfajok.
A lápot tápláló borvízforrások vize enyhén savas (pH 5,5), ám a széndioxid elvesztése után semlegessé válik. A növényzet enyhén savas tőzegtalajon él (pH 6,4). Ezen tulajdonságok alapján eutróf (tápanyagban gazdagabb) lápként lehet meghatározni az élőhelyet.

A második sás-társulás, a Caricetum caespitosae névadó faja zsombékokat alkot, melyek közt tavasszal a hegyi gólyahír (Caltha plaustris spp. laeta) virít. Ugyanitt megjelennek a magasfüvű rétek és kaszálók (Molinio-Arrhenatheretea) elemei és a fiatal égerfák (Alnus glutinosa) is. Kevésbé tőzeges talajon alakult ki, melynek pH értéke 7,4.

A harmadik komplex, a Caricetum rostratae, csupán kis, kör alakú foltokban van jelen a hideg források körül. E helyeken erőteljes tőzegképződés van folyamatban, a magasabb rendű növényzet láthatólag nehezen telepszik meg a vastag moharétegen. E helyeken a tőzeg kémhatása enyhén savas (pH 6,3).

(Danciu, 1972, Heinrich & Hergt, 1994, Barti, 2011, kézirat alapján)

Flora de mlaştină şi geneza turbei

Mlaştinile se întâlnesc în toate arealele terestre, unde umiditatea (precipitaţiile) este mare/sunt ridicate, sau în cazul în care condiţiile hidrologice favorizează acumularea de turbă.
Mlaştinile se formează în condiţiile în care procesul de descompunere a materiei organice are loc numai parţial. Sub apă, într-un mediu anaerob şi acid, procesul de descompunere este foarte lent, formându-se astfel turba. Nivelul de humus al solurilor de mlaştină conţine materie organică într-o proporţie mai mare de 30%, grosimea depăşind mai mulţi metri.
Mlaştinile de şes sunt adesea mlaştini colmatate, unde materia primă a turbei este asigurată de trestie, pipirig şi rogoz.

Renumele mlaştinii de la Ozunca se datorează în primul rând asociaţiilor vegetale bogate.
Această mlaştină a reprezentat limita nordică de răspândire a dariei (Pedicularis sceptrum-carolinum)
Complexul asociaţiei florare a celor trei specii de rogoz semnalate de A. Danciu (1972 ): Caricetum diandrae Jon. 1932, Caricetum caespitosae Klika et Šmarda 1941, Caricetum rostratae Rübel 1912.
Prima, Caricetum diandrae, ocupa în 1968 o suprafaţă de un sfert de hectar în partea centrală a mlaştinii, reprezentând numeroase specii relicve.
Speciile de muşchi Camptothecium nitens şi Drepanocladus aduncus formează la nivelul solului o pătură mai mult sau mai puţin compactă de muşchi, deasupra cărora se află un covor de rogoz (Carex diandra).
În perioada primăverii mlaştina se colorează în florile bumbăcăriţei (Eriophorum angustifolium) şi florea cucului (Lychnis flos-cuculi), vara sunt caracteristice pufuliţa de mlaştină (Epilobium palustre) şi orhidee (Epipactis palustris).
Apa izvoarelor care alimtează mlaştina este moderat acidă (pH 5,5), însă după pierderea dioxidului de carbon devine neutră. Mulţumită acestor însuşiri mediul de viaţă intră în categoria mlaştinilor eutrofe (bogate în nutrieţi).

A doua asociaţie florară a rogozului- specia Caricetum caespitosae, formează mlaştini între care primăvara calcea calului (Caltha plaustris spp. laeta)
Tot aici apar elementele pajiştilor şi fâneţelor cu ierburi înalte precum şi exemplare tinere ale aninului negru (Alnus glutinosa). S-a dezvoltat pe un sol mai puţin acid, a cărei valoare pH este în jur de 7,4.

Cel de-al treilea complex, a Caricetum rostratae, este prezent doar sporadic în preajma izvoarelor cu temperaturi mai scăzute.
În aceste areale, procesul de geneză a turbei este intens, vegetaţia din acest ordin superior se instalează mai greu pe covorul gros de muşchi.

(Danciu, 1972, Heinrich & Hergt, 1994, Barti, 2011, manusc)

Reklámok
Kategória: botanika, növényi ökológia, talajszelvény, tőzeg | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s