Uzonka legendája

Írta: Szotyori Lajos, 1935, Barót

Sok-sok esztendővel ezelőtt hatalmas kényúr tartotta zsarnoki hatalma alatt a vidéket. Morgó volt a neve, bevehetetlen vára ott állott a Murgó hegyén. Mondják, hogy valaha vidám, jólelkű ember volt, de felesége halála után – akit nagyon szeretett -búskomorrá és mind kegyet­lenebbé vált, ezerszer jaj volt annak, akinek baja akadt vele. Két gyermeke volt a kény­úrnak, egy fia Baczon, apjá­nál még vérszomjasabb és kegyetlenebb. Ha néha kedve szottyant, s alászállott a sasfészekből, duhaj cimborá­ival végigrabolta az egész vidéket.

Annál áldottabb lelkű volt a várúr leánya, Uzonka, gyó­gyítója a betegeknek, táplá­lója a szegényeknek, kosará­ból mindig került egy darab kenyér az éhezőknek, orvos­ság a betegeknek, s szívéből résztvevő szó minden bánkó­dónak. Apja zsarnokságát, testvére kegyetlenkedését mindig igyekezett jóvátenni, titokban visszaadogatta a rablott kincseket, sokszor szabadította meg a rabságba esetteket. Dajkája az öreg Súgó volt, örömeinek és bánatának osztályosa, jó cselekedeteinek részese. Szépsé­gének és jóságának híre hiába terjedt messze vidékre, az őrtoronyban a vigyázó harsonája nem zendült azért, hogy kérő előtt bocsássák le a dobogó hidat.

Murgó várával átellenben  karcsúbb, de valamivel magasabb hegyen állott pilisvár, melynek ifjú urát Piliskének hívták. Hatalom­ra, gazdagságra nézve semmivel sem állott alább Morgónál, de szelíd, jóságos lelkű, szülei emlékét tisztelő, hűséges jóbarát, minden bajba jutott emberen segítő. Lelke vágyakozott egy meg­értő társ után, barátai azon­ban hiába biztatták, hogy kopogtasson mint kérő Murgó várkapuján. “Eb apának kutya kölyke” – mondotta az akkori idők nyers szólása szerint, s egy pillana­tig sem hitte azokat a híreket, melyek Uzonka jóságáról keringtek a vidéken, egymás­sal pedig nem találkoztak soha.

Egyszer Baczon duhaj cim­boráival, rabló útjáról visszatérőben, Pilisvár alá érkezett, ahol éppen Piliske táltos paripáit abrakolták. Csodálatos paripák voltak ezek, minden évben egyszer abrakolták tüzes parázzsal. Nagy máglyákat raktak szín bükkfából, s mikor a máglyák parázzsá égtek, akkor bocsá­tották oda a táltosokat, amelyek egy egész évre habzsolták tele magukat parázzsal. Baczon és társai sokszor hallottak e paripák­ról, s számtalanszor látták őket, amikor szélvész gyor­sasággal a földön, vagy húztak át a levegő égen, próbáltak is szerezni belőlük, kád aranyat is Ígértek darab­jáért, Piliske azonban szóba sem állott velük.”Most miénk az egész ménes ” – kiáltott fel Baczon, a cimborák szeme összevillant, s már készen a rablási terv. “Hagyjátok a paripákat bé­kén, uram!”-kérlelte őket Pi­liske egyik vitéze, Bükszád, ha a gazdám észreveszi ter­veteket, nem lesz jó belőle.”
“Csak hadd jöjjön urad válaszolta gőgösen Baczon, enyéim a lovak, s ha sokat okoskodik, akkor miénk lesz a vára is, vassal fizetünk meg és alig mondotta ki e szavakat Baczon, mellettük termett Piliske, s csendesen szólott: “Többször mondtam már, hogy nincs eladó lovam.”
“Eddig kértem őket” – vá­laszolta Baczon, “most már nem is kérem, hanem viszem ” s máris villant kezében a kard. Piliske azonban seré­nyebb volt, csillagos buzogá­nyával úgy sújtotta fejbe a rablót, hogy élettelenül ro­gyott össze, s egy hang nélkül lehelte ki fekete lelkét. A megszeppent cimborák pajzsaikra emelték, s úgy vit­ték fel Margó várába. Az öreg Morgó fia holttestét megpil­lantva, s a történteket meg­értve éktelen átkozódásra fakadt, s fegyvertermébe rohanva, maga hozta több mázsás buzogányát a vár ud­varára. “Megfizetek a fia­mért” – hörögte vérbe borult szemmel, s Pilis várát célozva lóbálta meg a hatalmas buzo­gányt a feje felett. Bizony jaj lett volna Pilis várának, min­den benne lakónak, ha nincs ott a csíki hegyek varázslója, Mitács. A varázsló, Piliske jó barátja a gonosz tervet ész­revéve, azonnal sűrű felhőbe borította a várat, s a repülő buzogány a hegy derekát érte.

Ma is látszik a helye, örökre kopaszon maradt ott Piliske hegye, fa nem nő, virág nem nyílik, fű nem terem ott, de drága, bővizű forrás fakadt fel az ütés helyén innen is, túl is. Az innensőt bő forrásnak nevezi ma a nép, ebből ered Baczon pataka. Világra szóló, nagy pompá­val temették el Baczon vitézt. 50 harci paripát, 1000 vadászebet, töméntelen kincset, összes fegyvereit, sőt Dajba nevű kedvesét is eltemették vele. Nagy sírhalmot hordtak össze, s Murgó várából utat készítettek oda, a sírhalmot ma is Kis-Murgónak nevezi a nép.

Be sem hegedtek a sebek, amelyeket a vitézek a gyász jeléül magukon ejtettek, mert a régiek vérkönnyeket sírtak, jóformán ki se józanodtak a toron megívott bor mámorá­ból, máris gyülekezőre szó­lott Murgó vár vigyázójának kürtje a kaputoronyban. Egymás után robogtak föl a várba hadaikkal: Köles, Muhács, Nádas, Rezes, Piszt­ráng, Szálvány, Árnyék, Setét, Likat, Bárót, Telegd, Bibabarc, Beret és a többiek. Jöttek Baczont megbosszulni, érte vért hullajtani, Piliske vitézt elveszteni, várát lerom­bolni, minden katonáját halomra ölni, hogy legyen, aki szolgáljon nekik a Nap mezején.

De bezzeg nem pihent Pilis vár ura sem, jól tudta, mi következik, várából jól lát­hatta a csapatokat, hallotta azok robaját. Itt is megzen­dült hát a hívó kürt szava, és zengésére Bükszád, Mikó, Ivánka, Málnás, Szilas, Hámor, Kupás, Kászon, Gyertyán, Bodvaj, Tusnád és még sokan gyűltek össze vité­zeikkel bizonyságot tenni ba­rátságról, és vért hullatni érte.
Sokáig tartott a harc, ren­gett a föld, valahányszor összecsaptak, míg Morgó nagyobb és erősebb serege a várba szorította vissza az ellenséget, s talán erőt is vett volna Pilisváron, ha nincsen ott Mitács, de a varázsló, valahányszor ostromot intéz­tek, mindannyiszor sűrű fel­hőbe burkolta a várat, s így az ostromlóknak végül is vissza kellett vonulni anélkül, hogy megbosszulták volna Baczon vitézt. Elmúlott az ostrom, de nem múlott el Murgó vár urának haragja. Vára tornyában ülve folyton Piliske várát nézte, s egymás után ková­csolta a terveket annak meg­semmisítésére. Hónapok teltek, s egy szép ősz eleji napon az öreg Morgó lejött vára tornyából, Uzonka virágoskertjébe. Hiába volt az ősz, a kertben csodálatos szép virágok nyíl­tak, de a legcsodálatosabb virágok mégis Uzonka és Piliske vitéz szívében nyíltak.

Murgó várában ugyanis Baczon halála óta annyit beszéltek Piliske vitézről, vitézségéről és gazdagságá­ról, paripáiról és aranyairól, hogy Uzonka majd meghalt a kíváncsiságtól, hogy megis­merje. Kívánságát elpana­szolta öreg dajkájának, Súgónak, aki az öreg dajkák örök raffiréniájával módolta ki, hogy a fiatalok találkoz­zanak, találkozni pedig egyet jelentett azzal, hogy megsze­ressék egymást. Azon a szép őszi napon is, Uzonka virágoskertjében, kart karba öltve állottak egy tiszafa bokor mögött, s arról beszéltek, hogy Piliske min­dent félretéve, megkéri Uzon­ka kezét, mikor felhördülő kiáltást hallva megfordultak: az öreg Morgó állott előttük. Piliske vitéz azonnal elő­lépett, mielőtt azonban szól­hatott volna, az öreg kezében megvillant a fegyver, hatal­mas erővel sújtott Piliske felé. Uzonka az utolsó pillanatban kedvese elé vetette magát, s felfogta a neki szánt csapást, az ő szívét járta át a vas. Mint tört liliom omlott a porba, omló vérét mohón itta fel a szomjúhozó föld.

Az öreg Morgó pillanatig maga elé meredt, majd fegy­verét eldobva, magát átkozva rohant várába fel. Szélnek eresztette vitézeit, összetörte fegyvereit, szétszórta kincse­it, majd megsemmisítette várát. Mi lett a vége, senki sem tudja, hihetőleg fia sírján lehelte ki lelkét. Piliske vezér bánattól meg­törve vette karjaira halott kedvesét, s vitte várába fel, senki sem látta azóta. Mikor köd üli meg Piliske ormát, a néphit azt tartja, eső lesz. Igen, a köd Piliske vezér örök bánatának fellege, az eső pedig az ő könnye, melyekkel siratja kedvesét, Uzonkát. A régi virágoskertben pe­dig, hol Uzonka vére kihul­lott, drága forrás fakadt fel, vize szomjúhozóknak üdülés, betegeknek gyógyulás, s a forrás neve: UZONKA.

The Legend of Uzonka

Written by: Szotyori Lajos, 1935, Baraolt

Once upon a time there was a powerful and cruel castellan called Morgo. His castle stood up there on the Murgo. They say he used to be a nice, kind-hearted man but after his beloved wife he became bitter and cruel. He had two children, a son, Baczon and a daughter, Uzonka. Baczon was just as cruel as his father, but Uzonka was a warm-hearted girl. She was always there to help the poor.

Opposite the castle of Murgo stood the castle of Piliske, whose lord was a young and kind man who had been alone for a very long time, but he dared not ask for Uzonka’s hand in marriage, because he taught she was just like her father.

One day, Baczon and his vile friends decided to steal Piliske’s horses; Piliske wanted to stop them and he killed Baczon in the fight.

Morgo swore to revenge his son, but with the help of Mitacs, the magician, the castle of Piliske was spared, but so much had been spoken of him that Uzonka became curious. When they met, they fell in love and continued to meet in secret. One sunny autumn morning, Morgo decided to descend to Uzonka’s flower garden and he saw the lovers talking. He was furious and took out his dagger to stab Piliske to death, but before he could strike, Uzonka jumped between them to protect her love and her father stabbed her to death. Nobody knows what became of the old man, but on the spot where Uzonka’s blood was shed a spring appeared to bring comfort to the thirsty and ill: UZONKA

Reklámok
Kategória: Uncategorized
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s